FKFK » Autó » Nosztalgia az autóvilágban: a Trabant
Nosztalgia az autóvilágban: a Trabant

Nosztalgia az autóvilágban: a Trabant

2 646 Megtekintés

A Trabant keletnémet gépkocsitípus, melyet a német VEB Sachsenring gyártott. Az első Trabant 1957. november 7-én gurult le a futószalagról, a legelterjedtebb autó volt Kelet-Németországban, és a többi szocialista országba is exportáltak belőle. A Trabant volt az első jármű a Német Demokratikus Köztársaságból, ami a keleti közlekedés szimbólumává vált. Régebbi kiadású autós szakkönyvek még Törpeautónak nevezték, hiszen – egyes tévhitek szerint – eredetileg nem is kocsinak készült, hanem fedett motornak.

DKW volt a neve annak a német autógyárnak, amelyik kifejlesztette az F8-at, ami később minden keletnémet családi autónak őstípusává vált. Ez volt az első német autó, amelyik műanyagborítású karosszériával készült. 1955-ben mutatták be, vízhűtéses kétütemű motorja a régi kéthengeres F8-aséval szinte megegyezett, 22 lóerőt teljesített. A kocsi 820 kg-ot nyomott, 90 km/h végsebességre volt képes, és nem kevesebb, mint egy perc alatt gyorsult fel 90 km/h sebességre.

Rengeteg apróbb változtatáson esett át az autó. Külsőleg a kerek lökhárítókat szögletesek váltották fel, a vékonyoszlopot vastag oszlopra cserélték ám a kombikon maradt a vékony, a homloklemez másik díszrácsot kapott, műanyag kilincsek, fekete gumilapok, többlyukas felni. Szerkezetileg: kétkörös fékrendszer, új első futómű, 6 V-os elektromos rendszer, elektromos gyújtás és egyéb extrák.

1989-re szinte minden megváltozott benne. A kor igényeihez igazodva megalkottak egy négyütemű szériát. Műszakilag teljes átalakításon ment keresztül, kivétel a hátsó felfüggesztés. Motorját kicserélték egy kisebb típusú Volkswagen Polo motorjára, mely egy 1043 cm³-es 4 ütemű gép. Botváltós lett, előre tárcsafék, új osztókörű felni, új műanyag lökhárítók, hátsólámpa, műszerfal kerültek. Ebből gyártották a Tramp-et, amelyet már az átlagpolgár is megvehetett.

Szólj hozzá