FKFK » Energia » Óraátállítás ideje 2013 – ban
Óraátállítás ideje 2013 - ban

Óraátállítás ideje 2013 – ban

2 592 Megtekintés

Az óraátállítás már 1916 óta érvényben van hazánkban. Igaz, hogy az 50- es évek második felétől több mint 20 évig nem alkalmazták, de 1980 – tól kötelezően kell évente kétszer “ugranunk” az időben. Idén március 31. – én, pont Húsvét vasárnapján kell majd hajnali kettőkor háromra állítani az órát. Természetesen senkitől nem várható el, hogy egész éjjel fent legyen, így sokan lefekvés előtt állítják át óráikat, míg mások az átállítás reggelére tolják az egy órás korrigálást. Bizonyos szempontból az idei évben szerencsésnek érezhetjük magunkat, hiszen egy három napos hétvégét rövidít meg az óraátállítás, mégsem az amúgy is rövidke két napos pihenőidőből törlődik ki egy óra.

Az óraátállítás “értelmetlensége” sok vitát generál. Sokan vannak, akik szerint az idő ilyen módon való korrigálásával az energiafogyasztás már nem befolyásolható, vagyis nincs számottevő csökkenés az energia felhasználás terén. Ezt a kijelentést sokan azzal támasztják alá, hogy a mai technikai fejlettség mellett amúgy is spórolásra van mindenki beállítva. A köztéri lámpák is érzékelővel vannak ellátva, a háztartásokban is egyre elterjedtebbek az energiatakarékos izzók, és az amúgy sem olcsó energiát nem érdeke senkinek sem pazarolni. Az érveléssel szemben ott áll a szakértők véleménye, akik számokkal, statisztikákkal igazolják, hogy a tavaszi óraátállításnak igen is számottevő, milliárdokban mérhető eredménye van a spórolás terén. Igaz, egy – egy háztartásra lebontva ez a megtakarítás mindössze egy napi energiafogyasztást jelent, de ha ezt háztartásonként adjuk össze, az már tényleg tetemes összeget mutat.

Az óraátállításnak, különös tekintettel a tavaszi időszámításnak szakértők szerint hosszú távú egészségkárosító hatása nincs, de rövid ideig sok kellemetlenséget tud okozni, amíg belső biológiai óránk alkalmazkodni tud az óraátállítás okozta minimális eltéréshez is. Az óraátállítást követően pár napig, de akár két hétig is küzdhetünk alvászavarral, hiszen korábban kell kelni, és később tudunk csak lefeküdni az óra szerinti új időszámítás miatt. Igaz, csak egy óra a különbség, de ez az alváskiesés elég ahhoz, hogy fáradtság, ingerültség, depresszív hangulat, étvágytalanság uralkodjék el szervezetünkben.

Az óraátállítás okozta kellemetlenségek csökkenthetők, ha tudatosan óvjuk szervezetünket, vagyis ráhangolódunk a változásra. Altatók helyett nyugtató teákkal, kellemes kádfürdőkkel kényeztessük magunkat. A késői kávézást, evést is hanyagolni kell, lehetőleg a lefekvés tervezett időpontja előtt 3 órával már ne étkezzünk, és élénkítő hatású italokat se fogyasszunk.

Szólj hozzá