FKFK » Játék » Sakk alapok, a játék alapjai
Sakk alapok, a játék alapjai

Sakk alapok, a játék alapjai

2 119 Megtekintés

A sakk ősének tekinthető játék 1500-2000 évvel ezelőtt alakulhatott ki Indiában, s feltehetően ez jutott el Perzsián keresztül Európába. Ez a játék nagyban hasonlít a ma ismert sakkjátékhoz, mégis pár bábú másképpen mozgott a táblán, és némely szabály sem egyezett teljesen. Az európai sakk korabeli fellegvára Spanyolország és Olaszország lett, hiszen innen kerültek ki a legnagyobb sakkbajnokok a 18-ik század idején.

Magyarországon a középkorban már ismerték a játékot, ám a 1900-as évek második felében terjedt el, leginkább a kávéházakban. A Pesti Sakk-kör a Wurm kávéházban jött létre 1839-ben, melynek elnöke Érkel Ferenc volt, a kor legelismertebb sakkozó játékosa.

A játék egy 8×8-as sakktáblán folyik, ahol a fehér és a fekete bábuk küzdenek meg egymással. A táblán két bástya, két ló két futó egy királynő, egy király és nyolc gyalog, vagy paraszt van egy színből. A sakk játszmát ketten játszhatják, amelynek végén mattot adva az egyik fél nyer, vagy patt esetén döntetlen lesz a végeredmény. A cél az ellenség királyát olyan helyzetbe kényszeríteni, melyben a támadást semmilyen szabályos lépéssel sem lehet elhárítani. A játékot az a játékos nyeri, aki mattot adott ellenfelének vagy az, akinek ellenfele feladja a partit.

Minden játszma egyedi eset, és nem könnyű előre kiszámolni, mit lép az ellenfél még akkor sem, ha az ember már jól ismeri az ellenfél szokásait, hiszen ha a helyzet megköveteli, könnyen megválunk megszokott taktikáinktól.

Manapság már rengeteg profi oldal foglalkozik sakkal, ahol stratégiát tanulhatunk, vagy sakkszoftverekkel gyakorolhatunk.

Szólj hozzá